Alkonyattól Örökké 1.rész

A 20. század elején született egy fiú.
Okos volt és bátor, és nem volt hiú.
Harcolt, mert kellett, a háború éltette,
Édesanyja a halálos ágyán is csak őt féltette.

Haldoklott mindenki, nagy volt a járvány,
Spanyolnátha tizedelte az embereket a járdán.
Feltűnt ott egy orvos, Carlisle volt a neve,
Edward édesanyja alkut kötött vele.

Fia szenvedett, már csak órái voltak hátra,
Ha nem kap segítséget, elviszi a nátha.
"Mentse meg!" Kérte, utolsó szavával,
Mintha tudta volna, segíthet titkával.

Carlisle nem tudta, hogyan tegye... ahogy vele történt?
Harapja meg, s ezzel szegje meg az egyetlen törvényt?
Egyetlen dolgot fogadott meg magának, hogy sosem öl embert,
De nem volt biztos benne, hogy sikerül majd mit kitervelt.

Carlisle édesapja lelkész volt, aki a gonosz ellen küzdött,
Legtöbbször mégis ártatlan volt kit máglyára küldött.
Fia segített neki, mert tudta, hogy apja tévesen bírál,
És megtalálta az igazi bűnöst hamarosan a hídnál.

Ott várt rá, órákon át, egy alagút kijárata előtt,
Nem egyedül persze, a faluból szinte mindenki eljött.
A főbűnös egy vámpír volt, ki már nagyon éhezett,
Ezért az őrjöngő tömeg ellenére kitörni kényszeredett.

Kiugrott s egyből Carlisle nyakára támadt, majd elszaladt,
A többiek üldözőbe vették, és Carlisle lemaradt.
Elbújt, elrejtőzött egy sötét pincében és csak várt ott,
Nem tudta mi történik vele, és nem értette mit látott.

Meg fog halni, gondolta magában és csak várt,
Egy szót sem szólt, pedig szenvedett, mindent előre kitalált.
Ha megtalálják, megölik, mert ha túléli, démonná változik,
Így inkább elmegy messzire és saját megölésével próbálkozik.

Igen ám, de ez nem egyszerű, majdhogynem lehetetlen feladat,
Egy vámpír életét elvenni nem lehet egyetlen nap alatt.
Próbálkozott sokféleképpen, hogy eldobja életét.
De mindent túlélt, ezért inkább megváltoztatta szemléletét.

Szomjazott és már nem bírta, ekkor megtörtént, amire várt
Egy nagy létszámú szarvascsorda éppen arra járt.
Érezte a vérük szagát, közéjük ugrott és levadászta őket,
Ilyet előtte is csinált, így nem érezte bűnnek.

Rájött, hogy túlélheti így is, nem kell démonnak lennie,
Csak, ezen túl, ha megéhezik, az erdőben kell ennie.
Így is lett, emberként élt nappal és éjjel vadászott,
Elkezdett orvosnak tanulni, mert úgy érezte hibázott.

Jóvá kell tennie, amiért szörnyeteg lett, habár nem kérte,
És gyógyítani kezdett ami nagyon megérte.
Vámpírságának köszönhetően sokkal jobban hallott és látott,
Így megtalálta mindig, ami másoknak ártott.

Szóval most már ketten voltak jók, a vérivók között,
Carlisle és nevelt fia Forksba költözött.
Sziklaszirtek közelében vadásztak a nyájra,
Miközben az orvos szeme felfigyel egy lányra.

Csak zuhant a magasból, és szinte már nem is élt,
Carlisle rohant amint látta, s megfogta két kezét.
Érezte mit már sejtett, ő az kit neki szántak,
Megmentette így őt is az örökkévalóságnak.

Carlisle örök társra talált a csupa szív Esme-ben,
Együtt éltek boldogan, egy erdő közelében.
Edward gyakran járt vadászni, látszott valami bántja,
Fogadott szülei reménykedtek, hamar kitalálja.

Carlisle gondolta talán kellene neki is valaki,
Kit szerethetne, s kivel életét meg tudná osztani.
Este a városban az orvos rátalált egy lányra,
Aki félig holtan hevert az utcán a sárban.

Haldoklott és félt, ő volt a szépségéről híres Rosalie Hale,
A vőlegénye hagyta ott haldokolva, már csak alig élt.
Carlisle megmentette életét és halhatatlanná tették,
Rosalie a hiúsága végett szerette új testét.

A lány boldog volt, de tudta, az út a sikerhez hosszú,
És nem érdekelte más csak a támadói elleni bosszú!
Edwardnak nem tetszett a dolog, de húgaként szerette,
S együtt találtak rá mindez után az erdőben Emett-re.

Emett volt a legerősebb ember kit valaha láttak,
De ő sem tudott ura lenni egy medvetámadásnak.
Rosalie ment érte és megölte a medvét,
Karjában vitte haza Emett haldokló testét.

Érezte, hogy nem ér oda időben Carlise-hoz,
S ajkait odatapasztotta a fiú véres nyakához.
Nem tudta, hogy jól teszi-e, hogy le tud-e majd állni,
De nagy hirtelen csak ennyi volt mit ki tudott találni.

Ha egy vámpír nem bírja már, és ember vért kóstol,
Nem igazán számíthat segítségre a sorstól.
Az őrület mi rátör, és csak a vér íze élteti,
Megállni ezt nagyon nehéz, a jövőjét féltheti!

Minden egyes alkalommal, mikor egy ember van a közelükben,
A méreg összegyűlik szájukban és lángra lobban ereikben.
Az, ahogy ők ellenállnak mindennek mi csábító és édes nekik,
Csakis Carleisle emberbarát elveinek köszönhetik.

Mikor megmentette Edwardot, nem kényszerítette saját példájára,
Engedte, hogy döntsön, s vadásszon választott prédájára.
Edward lázadott ugyan, de a helyes útra lépett,
Mint Esme és Rosalie, majd Emett is megérzett.

Öten voltak most már, többen, mint vámpíroknál szokás,
Elveik mellett kitartottak, nem volt semmi változás.
Mindegyikük szeme arany volt a ténytől,
Hogy nem öltek embereket, s bujkáltak a fénytől.

Alice és Jasper messziről érkeztek,
A vegetáriánus életre ők is rá éreztek,
Jasper-nek nehéz volt a múltja végett,
De együtt legyűrték ezt a nehézséget.

Alice nagyon különleges volt, a jövőbe látott,
Látta, hogy egy gondolattal megváltoztathatja a világot.
Tudta, hogy Jesper őt keresi, csak még maga sem tudja,
Hogy térhetne rá ő is a helyesnek hitt útra.

Jasper szintén katona volt, mint Edward, csak korábban,
Fiatal volt, bátor és erős, halál járt a nyomában.
Míg az emberek háborúztak nappal, a vámpírok harcoltak éjjel,
Jasper-t is vámpírrá változtatták nem csekély reménnyel.

Egy vámpír Maria látta, miként képes a fiú emberekre hatni,
Úgy gondolta, ilyen erőt kár lenne veszni hagyni.
Jasper az érzelmekre hat, meg tud nyugtatni bárkit,
A fiatal vámpírok irányításánál pedig csak a befolyás számít.

A fiatalok erősebbek, de gyakorlatuk nincs a harc terén,
Ahhoz hogy tanuljanak Jesper kell, és van remény.
Jasper jó tanárnak bizonyult, kordában tartotta őket,
Minden csatát megnyert velük, mindegy volt hányan jöttek.

Amikor egy háborúnak vége lett, nem volt szükség másra,
Minden újszülöttet el kellett pusztítani Maria parancsára.
Jesper egyedül volt, az újszülöttek pedig sokan
Ezért Maria Pétert küldte segíteni hamarosan.

Megöltek mindenkit, Jasper elkezdte Petert erre tanítani,
De a fiú elbukott, mert egyiküket nem tudta elpusztítani.
Egy fiatal lány volt, kinek megkegyelmezett.
Jasper elengedte őket és innentől kezdve elege lett.

Évtizedeken át csak gyilkolt, parancsra, vagy mert megéhezett,
De változást remélt, és elhagyta Maria-t, semmit sem kérdezett.
Ember vér nélkül nem bírta sokáig, ezért gyilkolt de amilyen ritkán csak tudott
Míg végül rátalált Alice-re és lassan megnyugodott.

Alice elmesélte neki, hogy látott egy aranyszemű csapatot
Akik állatvéren élnek, emberek közt, és kerülik a napot.
Gondolta felkeresi őket, de érezte Jasper is ezt szeretné,
Ezért arra gondolt mindezt az ő társaságában tenné.

Alice-nek igaza volt, mint majdnem mindig ezelőtt,
Jasper-ben egy társa talált, mit nem tévesztett szem előtt.
Heten voltak most már jók, dolgoztak, tanultak, mint mindenki, 
Csak Edward nem tudott mindenbe belenyugodni.

Élt, mert élnie kellett, vámpír volt, nem volt mentsége,
Olvas mások gondolataiban, ez az ő tehetsége.
Mindennap ugyanaz, unalom, átlagemberek között,
Bár ma mindenki izgatott, mert egy új lány a városba költözött.

Látta az arcát az emberek fejében,
De nem lett izgatott emiatt kellőképpen.
Csak egy átlagos emberlány, mit számíthat neki,
Feje ugyanazokkal az átlagos dolgokkal teli.

Hallotta a pletykákat mivel a jövevényt untatták,
Gondolataikkal a Cullen-ek titkait firtatták.
Kereste a hangját, hogy tudja, mit gondol,
De nem hallott ő semmit az aggodalomról.

Tudni kell, mit gondol, mert ha leleplezi vége,
S családjával mehet a nagy messzeségbe.
Kell, hogy legyen módja, hogy belelásson a lányba,
S biztos legyen benne, semmi nem vész kárba.

Ahogy koncentrált ott ülve a széken,
Egy barna szempár meredt rá a terem sűrűjében.
Abban a pillanatban mikor tekintetük találkozott
Edward karjai megfeszültek s vámpírrá változott.

De nem bántott ő senkit csak belülről égette a méreg
Bízott benne hogy a nem találkozás vethet neki véget.
De ekkor jött az amit régóta került
Hogy valaki az órákon melléje leült.

Közel egy emberhez borzasztó volt neki,
Látván, ahogy a meleg vér a lány nyakát lükteti,
De ez a lány más volt, édesebb volt a vére,
S ezzel a gonoszt hívta Edward felszínére.

A lány, Bella nevezzük nevén
Látta, hogy barátságra nincs itt remény.
Ahogy ránézett mintha gyűlölné őt
Pedig a megismerkedésre nem is adott időt.

Edward szenvedett, alig vett levegőt,
Minden egyes lélegzethez külön gyűjtött erőt.
Sosem érzett még ilyet, hogy mindent feladna
S egyetlen perc alatt gonosszá válhatna. 

Nem volt ez rá jellemző, hogy ártatlant ölne,
Csak a gonosz, rossz embereket félthették tőle,
Nem értette mi történik, miért jött ő ide, miért melléje?
Azért, hogy az életében borítson mindet a feje tetejére?

De érzett mást is, valami különöst és furcsát,
Amikor más fiúk fejében Bella neve bujkált.
Féltékeny volt a fiúkra, akikkel a lány beszélt,
De nem ment oda, nehogy elveszítse az eszét.

Bella Swan, a helyi rendőrfőnök lánya
Phoenixből költözött a kisvárosi házba.
Ott hagyta az édesanyját, a tikkasztó hőséget,
Helyette választván az erdős sűrűséget.

Vámpírnak lenni jó, erős vagy és bátor,
Gyönyörű, és ha kell valami, semmi sem gátol
De a fénybe ne menj, mert felfeded a titkot,
S a vámpír rend őreit fellelheted itt-ott.

Forks tökéletes volt Cullen-ek számára,
Csak napsütésben nem mentek el az iskolába.
Mindenki úgy tudta kirándul a nagycsalád,
Miközben ők a hegyekben üldözték a vacsorát.

Alice is különleges volt, mint tudjuk, látta a jövőt,
Pontosabban, mint a profik, megjósolta az időt.
Tudta azt is mi bántja Edward lelkét,
S fejében megmutatta neki mit eddig csak keresgélt.

Két választása volt Edwardnak a jelen alapján
Megöli Bellát vagy eggyé teszi közülük valamely nap hajnalán,
Rettegett a gondolattól, hogy a lánynak vérét ontsa
S még jobban attól, hogy vámpírrá rontsa.

Gyűlölte, ami volt, egy szörnyeteg egy vámpír,
Senkitől sem kívánná, hogy legyen érte mártír,
De már tudta mi az miért ennyire szenved,
Reménytelen szerelem mi senkinek sem kedvez.

Szerelmes?... oh, igen, méghozzá egy ember lányba,
De kerülnie kell őt majd az iskolába
Úgy kell tennie, mintha észre sem venné,
Ezzel a lány életét mindjárt megmenthetné.

Bella elhatározta, nincs mitől félnie,
Edwardtól mindössze egy választ kell kérnie.
De nem volt rá mód, mert nem találkoztak.
Edward és testvérei a héten "sátoroztak".

Miért nézett úgy rá? Egy szó se sok, annyit sem mondott!
Már az is baj, hogy él? Miért pont rá haragudott?
Bella nem értette ezt az egészet, és ez nem is csoda,
Edwardot is az zavarta miért került a lány éppen oda.

Teltek múltak a napok, az eső is csak esett,
Mígnem egy nap reggelére a hó mindent befedett.
Nagyon csúsztak az utak, mindenki óvatos volt,
Ám egy röpke pillanatban Alice rosszat jósolt.

Az egyik diák, Tayler, autója megcsúszott a jégen,
S az irányítást elveszítve felborult a téren.
Az autó sodródott, és pont abba az irányba haladt,
Ahol Bella állt, épp a Cullenek figyelő tekintete alatt.

Edward nem is gondolkodott, csak rohant a jégre,
Nem érdekelte mit fog kapni mindenkitől érte.
Rohant, hogy megmentse, hogy baja ne essék
Karjában tartotta Bella lágy, meleg testét.

Bevágta a fejét szegény, gondolta ez lesz majd az oka,
Hogy nem emlékszik majd Edward hogyan került oda.
Alibinek nem rossz, de még senki sem gondolta
Hogy a lány a rejtélyt titokban majdnem megoldotta.

Ott volt neki támpontnak a szépség, az erő, a gyorsaság,
S a szavak melyeket más már nemigen használ manapság,
A fakó, fehér bőr, a változó színű szeme,
Hogy kerüli a napot, és mindig hideg a keze.

Port Angelesben Bella keresett egy könyvet
Hogy leellenőrizhesse, amit gondol nem-e csak egy ötlet.
Ám ahogy bolyongott a könyvesboltot keresve
Néhány rossz arcú helyi ember rossz irányba terelte.

Edward tudta hova megy a lány, de nyomát vesztette,
S az utcán járók gondolatában az arcát kereste.
Rá is talált, látta, hogy bajban van ismét.
Odament, segített, megmentette tüstént.

Edward kínlódott a dühtől, hogy a támadót megölje,
Látta milyen gonoszságokat tett már másokkal előtte
De nem akarta, hogy Bella lássa milyen is tud lenni,
Úgy gondolta inkább később, most a lányt viszi enni.

Vacsora után hazafelé menet
Bellán az őszinteség felülkerekedett.
Elmondta neki, hogy tudja, hogy vámpír, de szereti,
És nem érdekli mennyire más, ő akkor is kell neki.

Edward nem akarta ezt, nem akarta veszélybe sodorni,
Ezért a tényeket, az ellenérveket kezdte el sorolni.
Nincs se csók, se bármiféle testi érzelem,
Kettejük közt mindig ott lesz a rizikó, a félelem.

Ezt hitték még éjjel, mikor mindenki lelepleződött,
Edward vámpír, Bella szereti, ez a történet így kezdődött.
A fiú szerelme a lány iránt halhatatlan és örökké fog tartani,
Egészen addig, míg a lány életben tud maradni.

Mindennek ellenére Edward boldog volt, Bellát hazavitte,
Akit szeret, viszont szereti, jobban alakult, mint hitte.
Kettesben volt vele! Nem bántotta, nem is vágyott rá,
Elhatározta, hogy reggel az ajtóban fog várni rá.

Így is lett, mikor Bella reggel kilépett az ajtón, és az autóhoz indult,
Edward gyengéd érintéssel a karjáért nyúlt.
Meglepődöttség tükröződött a lány arcán, de nem félt, és ez jó hír,
Edward félelmeire minden mosolya gyógyír.

A félelem, amitől aggódott, most nem a lány életéről szólt,
Hanem hogy alvás közben mindent jól végiggondolt.
Talán majd nem akar vele lenni, mert igazából fél, és elszalad,
Ha így lett volna, Edward élettelen szíve biztosan kettészakad.

Ellenben most mintha újra dobogna, mintha ez tényleg lehetne,
Csak ránéz Bellára és mindjárt jobb a kedve.
Egy gyönyörű lány, ki csak az övé, hiába egy szörnyeteg,
Bármit megtenne érte, csak had ölelje meg.

Eleinte ez nehéz volt, ugyanúgy érezte, a késztetést,
Hogy ráugorjon a lányra, és kiszívja az életét.
Mint első nap, mikor megérezte a méznél is édesebb vére illatát,
De erőt vett magán és nála töltötte az éjszakát.

Nem ez volt az első eset, hogy Edward járt abban a szobában,
Mikor megmentette Bella életét, másnap, hajnaltájban,
Úgy érezte nem bírja ki és látnia kell, nem e lett komoly baja,
De nyugodtan aludt, csodaszép volt, fehér bőre, sötét haja.

Akkor Bella kimondta álmában Edward nevét, és hogy maradjon,
Ezzel megadott neki minden reményt, és hogy jó úton haladjon,
Hogy ne adja fel, mert ő sem közömbös a lánynak,
És ne rejtse el érzelmeit az örökkévalóságnak.

Kettejük életében ez az éjszaka volt az a bizonyos fordulópont,
Bella mit már régóta szeretett volna egy szerelmes csók volt.
Edward is szerette volna, de tűnődött rajt sokat,
Míg végül erőt vett magán és a lány ajkára lehelt csókokat.

Hihetetlen hévvel folytatták a kezdeti gyengédségek után,
Amikor Edward hírtelen eltolta magától Bellát, elég furán.
Érthető volt mindkét részről, hogy ez miért történt,
Azt a bizonyos határvonalat kis híján áttörték.

Kellettek a határok, mert minden szerelem ellenére,
Edwardon bármikor úrrá lehetett volna, a benne rejlő vámpír éne.
Bella ezzel tisztában volt, és nem feszegette a dolgot, még
Egy idő után már ennyi, úgysem lesz elég.

Már hónapok óta együtt voltak, amikor Bella elgondolkozott azon,
Mi lesz majd, ha megöregszik, Edward marad fiatalon?
Ez volt az a pillanat mikor megfordult a fejében,
Jobb lenne, ha vámpír lenne ő is, még annak idejében.

Előbb vagy utóbb mindenki meghal, megöregszik,
Az egyetlen megoldás mi jónak tűnne, Edwardnak nem tetszik,
Vámpírrá kellene tennie Bellát, hogy örökre együtt lehessenek,
Hogy attól a pillanattól mindent együtt tehessenek.

Edward úgy vélte, hogy amikor átváltozott, a lelke megszűnt létezni,
Egy lelketlen lénnyé vált, és a lelke kárhozott, mely nem tud érezni,
De Bellát megismervén mintha szíve újra dobogna,
Csak a lelke mit úgy sajnál nincs benne a dologba.

Véleménye szerint vámpíroknak nincs Mennyország,
Csak a pokol van mi vár a másvilágon, ezt mondják,
Nem venné el Bella életét az örök együttlétért,
Mert cserébe magának az ördögnek ítéli oda lelkét.

Történt sok minden velük, főleg Bella végett,
Hogy többször is bíborvörös vámpír szemekbe nézett.
Más vámpírok is megízlelték volna Bella édes vérét,
De Edward mindig győzedelmeskedett minden harc végén.

Együtt küzdöttek meg James-szel, majd Viktóriával,
És a kemény harcosokból álló Volturik hadával,
Volt közöttük nevetés, sírás és fájdalom,
Néhány hónapon át tartó szakítás és szánalom.

Egyetlen dolog volt már csak a világon,
Amit Bella nagyon akart, akár mindenáron.
Szerelmük teljes volt leszámítva egy apró részletet,
Hogy a testi kapcsolatukból kimaradt az élvezet.

Mindketten akarták, nem ez volt a baj,
Hanem hogy Bella teste lágy, mint a vaj.
Edward erejéhez egy kőszikla is kevés,
Ha a hév mit érez olyannyira merész.

Az volt a dolog lényege, hogy legyen értelme,
Bella vámpír lehet, de van Edwardnak feltétele.
Ember lesz, míg csak tud, hogy családja fel tudja dolgozni,
Vámpírként már nem igen fog velük mutatkozni.

Edward feltétele csak ez volt várni néhány hónapot,
De Bella csak úgy várt, hogy cserébe valamit kapott.
Egy éjszakát kért még emberként, egy gyönyörökkel telit,
De Edward erre nem tudott mást, nemet mondott neki.

Ez volt ez egyetlen mit igyekezett kerülni nehogy ártson,
Ha megvárják, míg vámpír lesz a lány már nem lesz mit bántson!
De Bella nem engedett, csak így volt hajlandó még embernek lenni,
Ezért Edward azt gondolta akkor el fogja venni.

Oldal: Twilight saga vers : Alkonyattól örökké 1
*~YOUNG---SITE~* - © 2008 - 2024 - young-site.hupont.hu

A HuPont.hu jelszava az, hogy itt a honlapkészítés ingyen van! Honlapkészítés Ingyen

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat